Truck Race Promotion ltd. © All rights reserved. Website created by MelkwegDigital

Kiss szombati napja a Hungaroringen: második és ötödik hely!

2018.06.16

A szombathelyi 33 éves pilóta délelőtt a negyedik helyet szerezte meg, de roppant szoros volt a mezőny, így Kiss nagyon nem tudott javítani, pedig nagyon akart a hazai közönség előtt. A címvédő Lacko szerezte meg a pole pozíciót, mellőle Jochen Hahn, a négyszeres Európa-bajnok indulhatott a szombati első megmérettetésen.

A repülőrajtnál Kiss rögtön megelőzte a korábbi kamionját hajtó Ryan Smith-t, mindeközben az élen is dúlt a csata, amiből Hahn került ki győztesen, és faképnél hagyta a cseh versenyzőt. Norbi is el tudott menni Adam Lacko mellett, de ezt követően Smith és Albacete is utolérte, amely kakaskodásnak mindhárman szenvedő alanyai lettek: Lacko lassú defektet kapott, Albacetét meg beforgatta Ryan egy látványos ütközés keretében, így mindannyian visszaestek.

Hahnra hiába ment fel ezt követően a hazai közönség kedvenc, Kiss már nem tudott mit kezdeni a német fölényével. Ebben a sorrendben is intették le őket, a dobogó harmadik fokára Steffi Halm állhatott.

 

A fordított rajtrácsos pole-t az angol Shane Bereton nyerte meg, miután ő végzett a nyolcadik helyen, Kiss a hetedik helyről indult. A kevésbé kiélezett második versenyen Adam Lacko ért fel az első helyre, aki ezzel 2018-as első győzelmét aratta. Mögötte németek értek be, René Reinert és Steffi Halm sorrendben. A show-t újra Norbi szolgáltatta, aki két helyet is javítani tudott, így végül ötödikként zárt.

A retro kamion rajongók nagy örömére a Millennium Tower piros-fehér-zöld lépcsői mellett leleplezésre került az igazi magyar versenykamion, a RÁBA S16-os. Holnap még bárki megtekintheti itt, illetve 11:30-kor vasárnap a kamionkorzón is megcsodálhatja a magyar ipar remekét, amelyet egykori versenyzője, Dinnyés László hajt, aki délután majd átadja a Krasznai-díjat is a nap leggyorsabb pilótájának. Szombaton, Jochen Hahn kapta ezen elismerést.

Vasárnap is újabb időmérő edzés, illetve még két verseny várja a kamionversenyzés hőseit.

Friss hírek

News image

2018.11.30

Elkészült végre a BABA majdnem egész estés filmje!

Tovább...
News image

2018.10.09

Összetettben ötödik helyen zárta a 2018-as kamion-Eb-t Kiss Norbert

Tovább...
News image

2018.10.02

Finálé Jaramában, Kiss a dobogóért megy!

Tovább...