Truck Race Promotion ltd. © All rights reserved. Website created by MelkwegDigital

Most már folytatódik a kamion EB is, Mostban!

2018.08.30

Hosszúra nyúlt a nyári szünet a kamion Európa-bajnokság versenyzőinek, csapatainak és rajongóinak, de a hétvégén már újra jön a mennydörgés. A helyszín Autodrom Most, a Cseh Köztársaságban, ami otthona a regnáló bajnok Adam Lacko/Buggyra párosnak. Ugyan vannak hasonlóságok a tavalyi szezonnal, de a ponttáblázat élén álló pilóta 57 pontos előnnyel érkezik a cseh pilótához képest a pályára.

Tavaly fordítva esett a dolog: akkor 58 ponttal Lacko állta jelenleg vezető Jochen Hahn előtt. A négyszeres bajnok Hahn egyértelműen az idei cím várományosa, így elmondható, hogy MAN után az IVECO-val is sikerre vitte csapatát, a Hahn Racinget. A német pilóta hatszor nyert idén, az utolsó négy versenyhétvégén legalább egyszer nyert mindenütt 2018-ban.

A Buggyra versenyzője viszont kalandos évet tudhat magáénak, viszont csak egy győzelmet tudott szerezni 16 indulásból eddig idén. Hét alkalommal ugyanakkor a dobogóra állhatott, ennek köszönhető az, hogy még behozható a lemaradása. A tapasztalt cseh hazai környezetben mindenképp Hahn előtt végezne, és csökkentené a lemaradását. Tavaly mindketten nyerni tudtak egyszer-egyszer Mostban, és pole pozíciókat is ugyanilyen leosztásban szereztek itt 2017-ben. Feltehetően idén is szoros lesz az ő párharcuk ezért ugyanitt.

Az üldözők közt elsőként kell megemlíteni Kiss Norbertet a Tankpool24 Mercedesszel, Antonio Albacetét és Steffi Halmot, akik bizonyosan harcban lehetnek a győzelmekért. Ők összesen négy győzelmet szereztek eddig 2018-ban. Információink szerint Kiss és alakulata előre tudott lépni az elmúlt hetekben, és olyan munkákat is be tudtak fejezni a kamion körül, ami már régóta szükséges volt ahhoz, hogy még eredményesebben versenyezhessen a szombathelyi születésű fiú. Némi motorfejlesztés is történt, úgyhogy az elkövetkezendő napok eredményei nagyban befolyásolhatják majd a magyar pilóta idei mérlegét.

 

Shane Beretonnak is fekszik a pálya, hiszen tavaly itt szerezte meg az első Európa-bajnoki győzelmét, de Sascha Lenz is haraphat, akinek az első futamgyőzelme idén Misanóban adatott meg. Mellettük André Kursim és René Reinert is beleszólhat a nagyok játékába a hátralévő versenyhétvégéken. A tavaly sikeresen szereplő portugál José Rodriguez is túl akar lenni már a frusztráló idei eredményein, és meg akarja mutatni azt, hogy a tavalyi győzelme még a Red Bull Ringen nem a véletlen műve volt.

Lacko mellett a veterán Frankie Vojtisek is természetesen rajthoz áll majd a hazai megmérettetésen a fehér MAN-jével. Ő emlékezetesen kezdte az évet, hiszen kigyulladt verseny közben a cseh építésű kamion Misanoban, de a nyári szünetben sikerült újra finomhangolni a betonszaggató szörnyeteget, és új nevet is kapott az eszköz, érthető módon “Főnix” névre keresztelték el a poraiból feltámadt száguldó nagyvasat.

Visszatér egy másik ismerős név is: Jusé-Eduardo Rodrigues is indulni fog, a legöregebb Eduardo helyett, aki ki kell, hogy hagyja a hétvégi versenyt egészségügyi okokból. Aki és akik viszont hiányozni fognak, az Ryan Smith és a magyar csapat. Nyár közepe óta nincs releváns információ róluk, Ryan feltehetően Angliában is marad a “Jázmin” nevű versenykamionnal együtt, így hiába is keresnénk őt/őket a nevezési listán a hétvégi versenyekre.

Jelenlegi információink szerint nem várható, hogy lesz internetes stream a versenyekről, így csak a live timingot lehet majd bújni a magyar rajongóknak is.

 

Forrás: racingline.hu

Friss hírek

News image

2018.09.17

A belgiumi hétvége sajnos nem a tervek szerint alakult

Tovább...
News image

2018.09.12

Harc Belgiumban, Zolderba megy kamion a Európa-bajnokság

Tovább...
News image

2018.09.04

Így alakult a csehországi hétvége Kiss Norbert és csapata számára

Tovább...