Truck Race Promotion ltd. © All rights reserved. Website created by MelkwegDigital

A Buggyránál Lacko fix, de új csapattársat kap

2018.03.06

A Buggyra International Racing System életében nem lehetetlen a duplázás, és jól tudja ezt Adam Lacko is. Ugyanakkor a csapattársa kilétét jelenleg teljes homály fedi. Gerd Körber még 2002-2003-ban lett bajnoka az akkori Super Race Trucks kategóriának, illetve a tavalyi csapattárs, David Vrsecky is duplázott 2008-2009-ben. Az egyetlen bajnokuk, aki nem tudta megvédeni a bajnoki címét, az Markus Bösiger, de tőle pont David “vette el”, így végül a cím a Buggyránál maradt.

A csapatvezető, Jan Kalivoda ennyit árult el egyelőre az idei tervekről:
“Adam jelenleg szólóban nevez a 2018-as bajnokságba, és a bajnoki címért hajt, ugyanakkor a második versenyzőnkről még nem határoztunk. Egy dolgot azonban 99.9%-ban kijelenthetek, hogy a jelölt külföldi illető. Jelenleg három pilótával tárgyalunk, és mindegyiknek van előnye, de hátránya is. Két-három hét múlva Mostban (a teszten) azonban már ezt is tisztázhatjuk.”

 

A FIA ETRC széria promótere ugyanakkor azt feltételezi, hogy a befutó versenyző már meg is van, aki nem más lesz, mint Oly Jones! A brit pilóta is gokartosként kezdte az autóversenyzői pályafutását, aztán 2009-ben megismerkedett a versenykamionokkal. Az elmúlt években a brit kamionsportban Freightlinerrel versenyez, és feltehetőleg elegendő mennyiségű saját szponzorral a háta mögött úgy néz ki, hogy 2018-ban Adam Lacko csapattársa lehet.

Természetesen abban is biztosak lehetünk, hogy a Buggyra kezében ütőkártyaként ott marad továbbra is David Vršecký. A kétszeres Európa-bajnok tavaly inkább csak a szezon második felére ugrott be, tudott nyerni, és nagy segítség volt a bajnokságban ahhoz, hogy elnyerjék a konstruktőrök számára kiírt kupát is. Az ő idei szerepéről ennyit mondott Honza Kalivoda:
“David azért küzd újra Kínában, hogy ott legyen újra bajnok. A Cseh Köztársaságban tervezőként és tesztpilótakánt számítunk rá. Másrészt, soha ne mond, hogy soha…”

Friss hírek

News image

2018.10.09

Összetettben ötödik helyen zárta a 2018-as kamion-Eb-t Kiss Norbert

Tovább...
News image

2018.10.02

Finálé Jaramában, Kiss a dobogóért megy!

Tovább...
News image

2018.10.01

A Le Mans-i hétvége eredményei

Tovább...