Truck Race Promotion ltd. © All rights reserved. Website created by MelkwegDigital

Ryan Smith még maga sem tudja, melyik MAN-nel induljon a jövőben

2017.06.23

Ryan Smith új versenykamionjának a neve “Gina”. Ez a jármű bizony nem más, mint a tavalyi Európa-bajnok konstrukció, a 2016-os végső győztes MAN, Jochen Hahnék műhelyéből.

Adódik a kérdés, hogy mi történhetett Jázminnal, amely egyébként eredetileg szintén ebből az istállóból származik, de Kiss Norbert vitte sikerre kétszer is, 2014-ben, és 2015-ben. Az egykor magyar csapatnál szolgált kamion idén az év első brit versenyén új festést kapott, miután felébresztették majd egy éves álmából, így a jól megszokott fehér-fekete-piros kombináció helyett narancssárga-fekete színben pompázott az MAN.

Smithnek azonban a brit versenyhétvégéje nem sikerült olyan fényesen, és az angol úr még kellően babonás is, szóval gyorsan visszafestették az eredeti színeire, hátha ez volt a kudarc oka. Már a jól ismert fényezéssel indult Ryan a FIA ETRC szezonnyitó futamán Ausztriában, ahol aztán egy hatalmas balesetbe keveredett Jázmin, és végül már el sem tudott indulni vele többet azon a hétvégén az angol versenyző. Állapota már rendben, mert május végén az OXXO csapat Facebook oldala szerint a Slovakiaringen már tesztelt is vele, most meg ott van Nogaroban, a francia kamionos bajnokság hétvégi fordulóján. Jó kérdés, hogy Ryan indul-e, és ha igen, akkor melyik MAN-nel.

Ami jelenleg most biztosan tudható, hogy a BTRC soron következő versenyhétvégéje a Nürburgringen lesz, ahol a kamion Európa-bajnokság futamai is zajlanak majd, és ez kamionos körökben az egyik leginkább várt esemény. Ryan és “Gina” bemutatkozása tehát már biztos, hogy július elején ott lesz, hacsak el nem indul vele már most Nogaroban. A kérdés egy hét múlva annyi csupán, hogy benevez-e vele majd a FIA ETRC versenyeire is…

Fotó: Ryan Smith
http://www.racingline.hu/etrc/ryan-smith-beginazott-es-szinekkel-kuzd/2017/06/23/

Friss hírek

News image

2022.06.08

Kamionverseny előzetes, Hungaroring

A rajongók a Super Racing Fesztiválon hatalmas fiesztára számíthatnak, hiszen a hétvégén a Hungaroringen a kamionversenyek mellett a FIA Túraautó Világkupa és az FIA eTúraautó Világkupa is rajthoz áll.

Tovább...
News image

2022.05.11

Michelisz és Kiss Norbi együtt: a Super Racing Fesztivál menetrendje

A hazai motorsport két jelenlegi két legnagyobb alakja, Michelisz és Kiss Norbi egyazok hétvégén szerepelhetnek majd a hazai versenyükön.

Tovább...
News image

2020.05.28

Michelisz és Kiss mégis együtt a Hungaroringen!

Tovább...